Görögországban és Egyiptomban nyaral a legtöbb magyar
Ez derül ki az Invia.hu kutatásából. A harmadik Törökország lett.
Ez derül ki az Invia.hu kutatásából. A harmadik Törökország lett.
A KTAG vállalatnál razziáztak a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség rendőrei november 7-én Szlovákiában – írta a Bumm.sk.
Trükkös kikötések szerepelnek az iratokban.
Felfüggesztették a budapesti Real Reisen Utazási Iroda utazásszervezési jogosultságát.
A csomagok még mindig a magyar repülőtéren voltak magyar idő szerint hétfő kora este. Az egyikben menyasszonyi ruha van, egy pár szerdán tartaná az esküvőjét a Kanári-szigeteken.
Hajnali fél ötkor indult volna a gép, de az utolsó infók szerint végül este fél 11-re érhetnek haza az utasok, akiket egyszer már egy hotelbe vitték a reptérről, majd vissza. Arra panaszkodnak, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a késésről.
Indul a nyaralási szezon, sokan utazási irodán keresztül választanak üdülőhelyet. Fontos, hogy az utazásszervező benne legyen nyilvántartásban, érdemes keresni a MUISZ védjegyét, és az sem mindegy, mi szerepel az utazási szerződésben.
Utazási csomagokat, szállást és repülőjegyet is kezd árulni Magyarországon a diszkontlánc.
A cég a honlapjára kikerült közlemény szerint ők jóhiszeműen jártak el, nem tehetnek arról, hogy a török fél nem teljesített.
Már Törökországba kiutazott, de totális bizonytalanságban lévő, illetve mai indulásra készülő károsultak mesélték el a hvg.hu-nak, miként verték át őket. A "hirtelen" csődbe ment cég még pénteken is Black Friday akciókat hirdetett. Bejött.
A reggel kivitt magyar csoport bajba került a törökországi Antalyában.
Júliustól új kötelező biztosítást írtak elő az utazási irodáknak.
Becsődölt utazási iroda botránya miatt változik a szabályozás, a külföldön ragadt nyaralók és az utazásra várók is nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat. A biztosítási díj összegét viszont a fogyasztókra háríthatják az utazásszervezők.
Szigorít az etikai kódexén a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ).
Felvilágosító kampányba kezd a Nébih és az utazási irodák: nemsoká már felelőssé teszik a turistákat, ha kórokozókat hoznak haza a nyaralásból.
Súlyos problémákkal terhelt a magyar utazásszervező cégek jelentős része, de némi odafigyeléssel ellenőrizhetik a turisták, hogy megbízható utazási irodát választanak-e.
Továbbra is teljes a káosz a Green Holidays csődje miatt Törökországban rekedt magyarok körében: sem a nagykövetségre, sem a csődbe ment cég helyett helytálló biztosítóra nem számíthat, akinek nincs pénze, hogy újra kifizesse egyszer már kifizetett szállását. Többtucatnyi utast ma kitettek a szállodából, még nem tudják, hol alszanak és azt sem, hogy miből jutnak haza.
Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője.
180 emberből áll az a magyar turistacsoport, amely bajba került a Green Holidays csődje miatt. Az ankarai nagykövet szerint két színvonalas szálláson sikerült őket elhelyezni.
Kedden délután a Turkish Airlines járatával 194 utas érkezik vissza Magyarországra, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet.